A róka meg a pacsirta

Volt egyszer egy pacsirta meg egy róka. A pacsirtának nem volt földje, de volt a rókának. Oda rakott fészket a pacsirta, ott élt a fiacskáival. Egyszer odamegy a róka a pacsirtához, s mondja neki:

- Hallod-e, te pacsirta, adj nekem egy kis pacsirtát, mert különben felszántom a földet.

Megijedt a szegény pacsirta, mi lesz vele, ha a róka felszántja a földet? Hová rakja a fészkét?

Majd megszakadt a szíve, de mégis odaadta az egyik fiacskáját. Másnap megint odamegy a róka, s mondja:

- Adj nekem kis pacsirtát, mert különben felszántom a földet.

Búsult a szegény pacsirta, majd megszakadt a szíve, de mit tudott volna csinálni, odaadta a másik fiát is. Akkor felszállt egy kóróra, s elkezdett sírni keservesen.

Odament egy kis kutyácska, s kérdi tõle:

- Miért sírsz olyan keservesen, kis pacsirta?

- Hogyne sírnék, kis kutyácska, mikor a róka megette két fiamat.

- No, hallod-e, elég bolond voltál, hogy odaadtad. Ha még egyszer eljön, s azzal fenyeget, hogy felszántja a földet, mondjad neki: "hát csak szántsad, ha van ekéd".

Másnap csakugyan eljõ a róka, s mondja a pacsirtának:

- Hamar, adj kis pacsirtát, mert mindjárt felszántom a földet.

- Nem adok biz én! Szántsd fel, ha van ekéd.

- Hiszen várj csak, mindjárt felszántom - mondotta a róka.

Azzal nekiállott a földnek, a négy lábával kapargálta, s közbe kiabált:

- Gyí te, gyí! Gyí te, gyí!

Meghallotta ezt a kis kutyácska, szalad a földre, hogy megfogja a rókát, de a róka észrevette a kis kutyát - uccu neki, illa berek, szaladott árkon-bokron át, mintha a szemét kivették volna, meg sem állott, míg egy likhoz nem ért. Abba hirtelen beszaladt, úgy menekedett meg a kis kutyácskától.

Bent a likban elkezdett áradozni a róka:

- Ó, két szép szemem világa! Milyen jól tudtál vigyázni, hogy megláttad a likat!

Akkor a két elsõ lábának szólott:

- Ó, édes két elsõ lábam, de jól tudtál rugaszkodni, kapaszkodni, bezzeg nem is ért utol a kis kutyácska!

Hanem bezzeg a farkával nem volt megelégedve.

- No, te hitvány lompos farkam! Te mindig hátrafelé húztál, szinte utolért miattad a kis kutyácska. De nem is lesz helyed itt a likban, kilódítlak innét!

Azzal kezdette tolni a farkát kifelé.

Hiszen ez éppen jó volt, mert ott leskelõdött a kutyácska a lik mellett, hamm! megkapta a farkát, annál fogvást kihúzta a likból, s a róka komát úgy szerteszaggatta, hogy tudom, istenem, nem evett több pacsirtát.

Így volt, vége volt, mese volt.