A szegény ember kakasa

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmije sem volt az "égvilágán", csak egy kicsi kakasa. Egyszer csak úgy megehül ez a szegény ember, hogy a szeme zöldet, veresét látott, s nagy kínjában szinte falra mászott. Õ bizony - gondolja magában - egyet se kínozza magát, hanem megöli a kakast, s mind egy falásig megeszi.

- No, te kakas - mondja neki -, hamar tégy vizet a tûzhöz, hogy fõzzelek meg!

- Ne ölj meg, édes gazdám - rimánkodott a kicsi kakas -, keresek én neked a szemét közt egy krajcárt, azon veszek egy tojást, s úgy tartlak, mintha a királynál vacsoráltál volna.

Azt mondta erre a szegény ember:

- Hát jól van, én bizony nem is bánom, csak aztán tojás legyen, mert különben kést látsz!

Elszalad a kicsi kakas, de nem a szemétdombra, szalad az erdõbe. Ott találkozik egy nyúllal.

Kérdi a nyúl:

- Hová futsz, te kicsi kakas?

- Csak ide egy kúthoz, nyúl barátom. Azt hallottam, hogy aki abb' a kútban megferedik, aranyos lesz tõle.

- Vígy el engem is, te kicsi kakas!

- Jó szívvel - feleli a kakas -, csak gyûjts még társakat magad mellé!

Elfut a nyúl, s gyûjt is maga mellé vagy ötven nyulat. A kicsi kakas pedig elvezette õket egyenest a király udvarába, s bejelentette a királynak: Otromfotrom õnagysága tiszteli õfelségit, s ötven nyulat küld neki ajándékba.

Mondja neki a király:

- Hé, kicsi kakas, hát a te gazdád olyan nagy úr volna?

- Meghiszem biz' én - feleli a kakas -, az én gazdám akkora nagy úr, hogy mind a két zsebében egy-egy aranyóra van!

A király megörvendett a szép ajándéknak, s a kakasnak egy aranyat adott. Aj, megfutamodott most a kicsi kakas, futott, mint a rút idõ, hogy a lelkit is majd kiszuszogta. Mire hazaért, a gazdája már el volt nyúlva a földön a szörnyû nagy éhségtõl. A kicsi kakas egyszeriben elemózsiát teremtett a szomszédságból, s jól megtraktálta a szegény embert.

No, telik-múlik az idõ. Hát a szegény ember ismét csak szörnyen megehül, s ismét meg akarja ölni a kakast. De a kakas most is megígéri, hogy elemózsiát szerez, s a szegény ember békét hagy neki. Megint csak az erdõbe futott, s ezzel az alkalommal találkozik egy vaddisznóval. Kérdi ez is:

- Hová futsz, te kicsi kakas?

Mondja, hogy milyen csudakutat tud õ egy helyen.

- Hát vígy el engem is magaddal! - kéri a vaddisznó.

- El, ha magadhoz veszed ötven társadat.

Úgy lett, ahogy kívánta, s a vaddisznókat is elvezeti a király udvarába.

A király csak szörnyülködött, semmiképpen sem tudá elképzelni, hogy honnét szedi össze ez a szetemnyi teremtés azt a sok vaddisznót. Adott neki ismét egy aranyat, s a kicsi kakas másodszor is megmentette gazdáját az éhhaláltól. De csak harmadszor is elé kelle hogy szedje a fortélyát, mert a gazdája még egy hét sem telt belé, megint elnyúlt a nagy éhségtõl. Harmadszor ötven õzet vitt a királynak.

- Ugyan bizony - mondja neki a király -, mért küld nekem annyi ajándékot az a te gazdád?

Azt feleli a kakas:

- A' bizony azért, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, hogy a leányodat akarja megkérni.

- Igazán, te kicsi kakas? Hiszen én jó szívvel is neki adnám, csak jöjjön utána.

Hazafut a kicsi kakas, elmondja gazdájának, hogy mi történt.

Haj de megijed a szegény ember!

- Ó, te átkozott kakas, hogy' tudál engem ilyen szörnyû bajba keverni! Te, hiszen most a király fejemet véteti!

- Csak jere - mondja a kakas -, ne félj semmitõl!

Mit csináljon a szegény ember, elindul. Mikor az erdõbe érnek, azt mondja neki a kakas:

- Te állj meg itt, édes gazdám, én elõremegyek a király udvarába, s azt mondom ott, hogy elrabolták tõled a szép aranyos gúnyádat, lovadat, hintódat, s majd a király mindent küld.

Éppen úgy tett, ahogy mondta. Befut nagy lelkendezve a királyhoz, s elémondja, hogy az õ gazdájától mindent elraboltak az erdei tolvajok.

Azt mondja a király:

- Csakhogy a drága életét meghagyták az én vejemre lévendõnek!

Avval mindjárt a legfájinabb gúnyát vétette elé, befogatott egy nagy üveges hintóba hat aranyszõrû lovat, s úgy mentek a szegény ember elé. Ez pedig szegény feje ott didergett egy bokor mellett.

Mindjárt felöltöztették a szép aranyos gúnyába, s elvitték a király udvarába. A király örömiben nem találta helyét, hogy neki olyan derék, ügyes veje lesz. Csaptak is olyan lakodalmat, hogy Hencidától Boncidáig folyt a sok drága bor.

No, vége lesz a lakodalomnak is, most már vidd haza a feleségedet, szegény ember! Haj, fõtt a feje, búcsálódott, évelõdött magában, hogy hová tudja vinni õ azt a kényes királykisasszonyt, mikor még az a kicsi ház sem az övé, amelyikben eddig lakott. A teméntelen sok hintó mind az ajtó elé állott, az a sok cifra nép mind az õ palotáját akarta megtekinteni. Hadd lássák, hová viszik a királykisasszonyt.

Amíg így búcsálódnék, csak melléje sompolyodik a kicsi kakas, s azt mondja neki:

- Látom, hogy vet fel a bánat, édes gazdám, de ne epeszd magad hiábavaló búcsálódással, majd segítek én a te bajodon. Te csak ne gondolj semmivel, én elõrefutok, s mindent eligazítok.

El is fut a kicsi kakas, s talál az út szélén egy csorda marhát. Odaszól a pásztornak:

- Hallá-e kied, ha azt kérdezi kiedtõl valaki, hogy kié ez a csorda, mondja, hogy az Otromfotrom nagyságáé, s nem bánja meg!

Hát bizony a násznép meg is kérdezte, s a pásztor azt felelte, hogy az a csorda egy borjúfarkig az Otromfotrom nagyságáé.

De bezzeg örvendett a király, hogy ilyen gazdag vejre talált.

Ezalatt a kicsi kakas az erdõbe ért. Volt ebb' az erdõben egy kakassarkon forgó aranypalota. Ebb' a palotában tizenkét tolvaj lakott. Béfut ide a kicsi kakas, s szörnyû lelkendezve azt mondja a tolvajoknak, hogy bújjanak el valahová, a Jézus szent nevére kéri, mert a király jõ az egész seregével, s mind karóba húzatja õket. Aj, megijednek a tolvajok, s bébújnak egy szénaboglyába. A kicsi kakas pedig abb' a percben meggyújtotta a szénát, s mind a tizenkét tolvaj porrá égett. Azzal kifutott a palota kapujába, s úgy várta a vendégséget.

No, lett aztán hetedhét országra szóló lakodalom! Most már Boncidától Hencidáig folyt a tenger sok jóféle lé.

Mikor a lakodalomnak vége lett, a szegény ember béhívja magához a kicsi kakast, s azt mondja:

- No, te kicsi kakas, még álmomban se hittem, hogy ilyen nagy úr legyek e világi életben. Ezt én mind neked köszönhetem, mondd meg hát, mivel háláljam meg?

- Nem kell nekem semmi - mondá a kakas -, csak azt az egyet kívánom tõled, hogy ha meghalok, szépen temettess el!

Jól van, hát meg is ígéri, hogyne ígérte volna. Másnap megy bé az inas, jelenti, hogy a kicsi kakas megdöglött.

Azt mondja Otromfotrom nagysága:

- Vessétek el, ha megdöglött.

El is vetették, hanem a kicsi kakas csak tettette magát, nem döglött volt meg, s tüstént ment a gazdájához. Azt mondja neki:

- Látszik, hé, hogy ember vagy!

Hej, bezzeg most ígért Otromfotrom nagysága fût-fát!

Másnap ismét csak azzal a hírrel megy bé az inas, hogy a kicsi kakas megdöglött. Pedig most is csak tettette magát. Otromfotrom béváltotta szavát, s olyan temetést csinált a kicsi kakasnak, hogy ez örömében igazán megdöglött. Otromfotrom pedig még ma is él a feleségével, ha azóta meg nem haltak.