Szent péter atyafiai

Szent Péter, mikor Krisztus urunkkal a földön járt, mindig elkéredzett Krisztustól, valahányszor abba a faluba ért, ahol az õ atyafiai laktak, hogy meglátogassa õket. Egyszer, mielõtt az atyafiaihoz ment volna, megkérdezte Krisztust:

- Uram, milyen idõjárás lesz a jövõ nyáron?

Mondta Krisztus:

- Jövõ nyáron nagy szárazság lesz, Péter.

Elment Péter az atyafiaihoz, mondta nekik:

- Halljátok, nehogy búzát vessetek, mert azt hallottam Krisztus urunktól, hogy a jövõ nyáron nagy szárazság lesz.

Az atyafiak megfogadták a tanácsot, hogyne fogadták volna meg. A többi gazda mind vetett búzát, csak õk nem, de világért meg nem mondták volna senkinek, hogy miért nem vetnek.

Elkövetkezett a nyár, és csakugyan rettentõ nagy szárazság is lett. De azoknak, akik vetettek, annyi búzájuk termett, hogy alig gyõzték learatni.

Azon a nyáron megint arra járt Krisztus és Szent Péter. Látván Péter, hogy mi tenger búza termett, ijedten csapta össze a kezét.

- Hiszen, uram, te azt mondtad, hogy nagy szárazság lesz, s lásd, most az én atyámfiainak nem termett búzája, mert én azt tanácsoltam, hogy ne vessenek!

Mondotta Jézus:

- Hát én tanácsoltam, hogy ne vessenek?! Én csak azt mondtam, hogy nagy szárazság lesz, és csakugyan nagy szárazság is lett. Eredj, menj az atyádfiaihoz, s mondd meg nekik, hogy gereblyézzék össze a tarlón, ami búzaszálat otthagytak mások: abból is eléldegélhetnek egy esztendeig.

Péter megmondta az atyafiainak, hogy mit üzent Krisztus. Fel is gereblyézték a hulladékot, s azóta a szegény emberek mindig felszedegetik, felgereblyézik a hulladék búzaszálakat, ami a búzaföldeken marad.

Hanem még egyéb is történt Szent Péter atyafiaival.

Egy esztendõ, kettõ múlva megint jól ment a soruk, s ha Szent Péter meg-meglátogatta, Krisztus urunk alig gyõzte visszavárni. Kérdé egyszer:

- Te Péter, miért maradsz olyan sokáig az atyádfiainál?

- Hej, uram - dicsekedett Péter -, nehéz azoktól megszabadulni, olyan nagy dínomdánomot csinálnak az én tiszteletemre. De, Istennek hála, van is mibõl; mert annyi a búzájuk, hogy majd leszakad a padlás, annyi a boruk, hogy majd kifolyik a pincébõl.

- Hát aztán Istennek nevét emlegetik-e?

- Bizony, uram - mondotta Péter -, mi tûrés-tagadás, s minek is tagadnám, mert te úgyis tudsz mindent, Istenrõl megfeledkeztek, az õ szent nevét nem emlegetik.

Ez így ennyiben maradt. Krisztus nem szólt semmit, szép csendesen továbbment, s utána Péter. Egy esztendõ múlva megint visszakerültek abba a faluba, ahol Péter atyafiai laktak, s Péter kérte Krisztus urunkat:

- Uram, engedd meg, hogy meglátogassam az atyámfiait!

- Eredj, Péter, nem bánom, csak soká ne maradj.

Elment Péter, de még egy fél óra sem telt belé, jött vissza szomorú ábrázattal.

- Ó, uram, nagy a baj. Az atyámfiai leszegényedtek; sem kenyerük, sem boruk, sem semmijük a világon, csak sírnak, keseregnek.

- Hát Istennek a nevét emlegetik-e?

- Ó, uram, de mennyit emlegetik! Mindig ajkukon van Isten õ szent felségének a neve.

- No, lásd, Péter, csak azt akartam, hogy emlegessék!