Ember és állat

A világ megteremtése után az Úristen minden állatot a Paradicsomba rendeltetett az angyalokkal. Õ szent felsége azt akarta, hogy minden állat lábra álljon, amint megszületett.

Elõször is a lónak szólott, mely a csikaját támogatta, nehogy elessék.

- Ereszd csak el, hadd szaladjon!

A ló eleresztette a csikót, s ím, az egyszeriben szaladt a rétre, s ette a füvet. Akkor a tyúknak szólt:

- Ereszd a csibédet, hadd kaparásszon!

A tyúk el is eresztette a csibét, s az elkezdett szaladgálni, keresgélni, kapargálni, s mindjárt talált is ennivalót.

Még több állatnak szólt az Úristen, mind meg is fogadta a szavát. Végezetül szólt Évának:

- Ereszd el te is a gyermekedet, Éva, hadd járjon a maga lábán!

- Jaj, hogy ereszteném, hiszen gyenge még a csontocskája, nem bír ez járni!

- Ereszd, ha mondom!

- Bizony nem eresztem én, még beveri az orrát.

- Jól van - mondta az Úr -, hát ne ereszd. Tartsd egy esztendeig az öledben!

Nem is engedhette a lábára teljes esztendeig, akkor is csak félve tipegett-tapogott a gyermek, s mindegyre elesett. S lám, csakugyan a csikó, a borjú s sok más állatnak a gyermeke mindjárt szalad, amint megszületik, a gyermek pedig csak esztendõs korában kezd járni.