Text view

Ördög árka

AuthorBenedek Elek
LanguageHungarian
OriginHungary

Egy hosszú árok húzódik végig a Székelyföldön: Ördög árkának hívják.

Elmondom ennek az ároknak történetét, hallgassatok ide.

Sok-sok száz esztendõvel ezelõtt történt, hogy két testvér összeállott, rengeteg sok követ hordott össze: várat akartak építeni.

Amikor már szinte felépült a vár, elfogyott a kõ is, elfogyott a mész is, el minden. Búsultak a fiúk, s nem tudták már, mit csináljanak, mert erõsen belefáradtak az építésbe. Azt mondta az egyik:

- Odaadnám a lelkem üdvösségit, ha valaki annyi követ s meszet hozna még, amivel a várat egészen felépíthetnõk.

Még ki sem mondta jól, honnét, honnét nem, eléjük ugrik az ördög. Mondja a legénynek:

- Hallám a szavadat. Hozok én követ, meszet eleget, ha mindketten ideadjátok a lelketek üdvösségét.

Megrökönyödtek erre a legények. De az ördög addig beszélt, hogy így meg úgy, nemcsak követ s meszet hoz, de fel is építi a várat, de úgy felépíti, hogy még az Isten sem tudja elpusztítani, hogy azt mondták a legények:

- Jól van, legyen a tied a lelkünk üdvössége, csak építsd fel a várat.

Ott mindjárt megcsinálták az írást, aláírták a legények, aláírta az ördög. Mikor aztán az ördög kezében volt az írás, a várat felépítette, de a legényeket nem eresztette be. Ekébe fogta õket, s úgy hajtotta keresztül, véges-végig az egész Székelyföldön, s húzatott velük egy mélységes mély árkot.

Azóta ez az árok földdel, kõvel betelt, de a nyoma megmaradt. Azt mondják, hogy ennek elõtte sok száz esztendõvel az árokban megtalálták az ördög ekéjét. Ez az eke akkora volt, hogy a vasból kilencvenkilenc egész-vágás szekeret megvasaltak, s még akkor is maradt egy szekercére való.


Download XMLDownload textStory