A griffmadár

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, volt egy királyfi. Ez a királyfi erõsen szeretett vadászni, amint pitymallott, vállára vette nyilát, ment az erdõbe, haza sem tért, míg a Vacsoracsillag föl nem jött.

Egyszer, amint az erdõben járt-kelt, egy magas fa tetején meglátott egy griffmadarat, amelynek a fél szárnya el volt törve, s úgy lógott le a fáról.

Célba veszi a királyfi a griffmadarat, de a madár megszólalt:

- Ne lõj meg, királyfi, inkább eredj haza, s jöjj ide egy hatökrös szekérrel, hadd ereszkedem le a szekérre, aztán vigy haza az udvarodba, bizony nem bánod meg.

A királyfi megsajnálta a griffmadarat, szépen hazament, otthon egy szekérbe befogatott hat ökröt, kiment az erdõbe a szekérrel, a fa alá állott, s a griffmadár leereszkedett.

No, hanem olyan nehéz volt, hogy a szekér recsegett-ropogott alatta. Hazaviszi a királyfi a griffmadarat, otthon leveszik a szekérrõl, bezárják a csûrbe. Másnap reggel kimegy a királyfi a csûrbe, s kérdi:

- Hogy vagy, griffmadár?

- Megvolnék úgy-ahogy, édes gazdám, de nagyon ehetném. Van-e apádnak egy falka birkája?

Mondja a királyfi:

- Van az én apámnak száz falka birkája is.

- No, ha van, egyet adj nekem, s jótétel helyébe jót várj.

Behajtatott a mezõrõl a királyfi egy falka birkát, s a griffmadár egy szempillantás alatt mind felfalta. Másnap reggel megint kimegy a királyfi a csûrbe, s kérdi:

- No, griffmadár, hogy vagy?

Feleli a griffmadár:

- Megvolnék úgy-ahogy, édes gazdám, de van-e az apádnak egy falka borja?

- Van az én apámnak száz is.

- No, ha van, adj egyet, mert erõsen ehetném.

Behajtatott a királyfi egy falka borjút, s a griffmadár azt is megette mind egy falásig. Harmadnap reggel ismét kimegy a királyfi a csûrbe, s kérdi:

- Hogy vagy, griffmadaram?

- Megvolnék, úgy-ahogy, édes gazdám, de erõsen ehetném.

- No bizony, ha ehetnél - mondotta a királyfi -, meg is lõlek, mert különben mindent megeszel.

- Ne lõj meg, királyfi, csak most az egyszer kegyelmezz az életemnek, jótétel helyébe jót várj! Van-e az apádnak egy falka ménese?

- Van bizony - mondotta a királyfi - ezer is. Hát jól van, még egyet behajtok, megeheted, de többet hiába kérsz.

Behajtanak egy falka ménest, de meg se kottyant a griffmadárnak. A királyfi szeme láttára mind egy falásig felfalta a szebbnél szebb paripákat.

- No, te királyfi - mondotta a griffmadár -, ülj fel a hátamra, elviszlek valamerre. Majd meglátod, hogy jóért jóval fizetek.

Felül a királyfi a griffmadár hátára, s ím, a szárnyának már nincs semmi baja, kiterjeszti kétfelé, olyan volt, mint két nagy fekete felleg. Emelkedik felfelé a levegõégbe, feljebb, feljebb, már szinte az eget verte. Akkor egy kicsit féloldalt fordult, nagyot rúgott a lábával, a királyfi lefordult róla, s esett lefelé, de nem esett le a földre, mert a griffmadár hirtelen lecsapott, megkapta a királyfit, s a hátára ültette. Kérdi a griffmadár:

- No, édes gazdám, úgy-e megijedtél?

- Megijedtem hát, hogyne ijedtem volna.

- Nem baj, édes gazdám, én is megijedtem volt, mikor az erdõben a nyilat rám fogtad. Csak maradj a hátamon, ne félj semmit.

Azzal megint felfelé emelkedett, de mikor olyan magasra szállott, hogy emberi szem a földrõl nem láthatta, nagyot rúgott a lábával, s lefordult a hátáról a királyfi. Akkor megint lecsapott nagy hirtelen a griffmadár, s a királyfi nem eshetett le a földre. Megragadta, s a hátára ültette.

- Megijedtél, úgy-e édes gazdám?

- Megijedtem hát, hogyne ijedtem volna meg, de többet nem is ülök rád - s le akart szállani a griffmadár hátáról.

- Csak maradj itt, ne félj, te is megijesztettél kétszer, én is megijesztettelek kétszer, többet nem ijesztlek meg.

Nekibátorodott a királyfi, ott maradott a griffmadár hátán. Aztán repült a griffmadár erdõkön-mezõkön, tengereken által, s egyszer csak leszállt egy gyémántpalota elõtt, s mondja a királyfinak:

- Menj be ebbe a palotába, ott lakik az én bátyám, mondjad, hogy én küldtelek. Ha kérdi, hol vagyok, meg ne mondd addig, amíg neked nem adja, ami az ajtó mögött van.

Bemén a királyfi, köszön illendõképpen, mondja, hogy ki s mi õ, ki küldötte ide. Hej, megörült a griff!

- No, a jó isten hozott ide - mondotta a királyfinak -, ezer esztendeje, hogy keresem az öcsémet, mondd meg, hol lakik, merre találom.

A királyfi az ajtó sarka felé pillant, látja, hogy ott egy pár szennyes ing van, s feleli a griff madárnak:

- Addig meg nem mondhatom, míg ezt a pár szennyes inget nekem nem adod.

Megmérgelõdik a griff, elkezd kiabálni:

- Takarodj ki, inkább sohase lássam az öcsémet, de azt a szennyes inget nem adom!

Kiszalad a királyfi, s mondja a griffnek, hogy milyen szépen járt.

- Nem baj, édes gazdám, ülj fel a hátamra, gyerünk tovább!

Felül a királyfi, s a griffmadár, amint a gyémántpalota felett elszállott, a bal lábával úgy megrúgta a palota födelét, hogy egyszeriben miszlikbe omlott. Azzal repült tovább, erdõkön-mezõkön, tengereken által, s egyszerre csak a griffmadár leszáll egy kis házikó elõtt. Mondja a királyfinak:

- Eredj be, itt lakik az én apám. Mondjad neki, hogy én küldöttelek, s ha kérdi, hol lakom, feleld, hogy addig meg nem mondod, míg azt a kicsi könyvet, amely az ágya fejében van, neked nem adja.

Bemegy a királyfi, köszön illendõképpen, az öreg griff fogadja. Mondja, hogy a fiától jött, tiszteli, jó egészséget kíván. Hej, megörült az öreg griff!

- Hol van a fiam, mondd meg nekem, s minden kívánságodat teljesítem.

Mondja a királyfi:

- Nem kell nekem semmi egyéb, csak adja nekem azt a kicsi könyvet, amely az ágya fejében van.

- Neked adom, jó szívvel neked adom, csak hozd ide a fiamat.

Azzal csak kifordul az ajtón a királyfi, szólítja a griffet, bemennek. Ott az öreg griff a fiával összeölelkezik, volt nagy öröm, de milyen nagy, éppen ezer esztendeje, hogy nem látták egymást. Mondta az öreg griff:

- No, édes fiam, csakhogy láttalak még egyszer az életben, most már nem bánom, ha meg is halok.

Azután kihúzta a vánkos alól a kicsi könyvet, általadta a királyfinak. Elteszi a könyvet a királyfi, de egyszerre csak elkezd sóhajtozni:

- Hej, édes griffmadaram, jó messze elhoztál engem, most én hogy megyek haza?

- Ne búsulj, édes gazdám, ha elhoztalak, haza is viszlek, csak azt tanácsolom neked, hogy amíg haza nem érünk, ebbe a könyvbe bele ne tekints.

Mennek hazafelé, repült a griffmadár, verte a levegõt rettentõ nagy szárnyával, hogy csak úgy zúgott-búgott belé, hanem a királyfi, mit gondolt, mit nem magában, elévette a könyvecskét, kinyitotta, beletekintett, s hát, halljatok csudát, abból a kicsi könyvecskébõl egy aranyszõrû ménes ugrott ki. Hat lába volt minden paripának s szárnya. Ahogy kiugrottak a könyvecskébõl, szálltak, repültek, ahányan, annyifelé. Megharagudott a griffmadár:

- Úgy-e, mondtam, hogy ne nyisd ki a könyvet?! Nem fogadtad meg a szavamat, tovább nem viszlek, leteszlek a földre, szedd össze a ménest, ha tudod.

Hát bizony a griff nem is tréfált, a királyfit letette a földre, Istennek ajánlotta, aztán visszarepült az édesapjához. Hej, istenem, búsult a királyfi, hogy majd felvetette a nagy erõs búbánat. Az apjának, amennyi ménese, mind od'adta volna, ha ezt az egyet összeszedheti. Ment, mendegélt nagy búsan, s találkozott egy öregemberrel. Kérdi az öregember:

- Hát te miért búsulsz, királyfi?

- Ó, hogyne búsulnék, öregapám, mikor széjjelszaladt az aranyszõrû ménesem, amilyen még a világon nem volt.

Mondja az öregember:

- Én összeszedem, ha megfogadod, hogy soha meg nem házasodol.

A királyfi felfogadta jó szívvel, s az öregember egy szempillantásra összeterelte a ménest, visszaterelte a könyvecskébe. Hazamegy a királyfi, kinyitja a könyvet az udvaron, s hát kiugrik belõle az aranyszõrû ménes, de most egy sem szaladott el, mind ott táncolt, ugrált az udvaron. Összecsõdültek a népek, szaladt az öreg király is a palotából, s nem gyõzték csudálni a gyönyörûséges szép állatokat.

Na, telt-múlt az idõ, a királyfi elfelejtette, hogy mit ígért az öregembernek - aki, közmént legyen mondva, az ördög volt -, s feleségül vette a szomszéd király leányát. Éppen mikor javában állt a lakodalom, húzták a cigányok, hogy zengett belé a palota, történetesen kitekint a királyfi az ablakon, hát látja, hogy jõ az öregember. Hadonász a kezével, messzirõl kiabál:

- Szaladj elõlem, ha szereted az életedet!

Hej, megijed a királyfi, szalad hátra az istállóba, fölkap egy hatlábú paripára, s elvágtat az udvarból esze nélkül. Hét nap s hét éjjel egymás után repült az aranyszõrû paripa, mintha szemét vették volna, akkor leszállt egy csárda elõtt. Bekocogtat a királyfi az ablakon:

- Hé, korcsmáros, bort ide!

Kiviszik a bort, megismerik a királyfit. Híjják, hogy menjen be.

- Nem lehet - mondja a királyfi -, mert kerget az ördög.

- Csak jöjjön be a királyfi - mondja a korcsmáros -, van nekem olyan lovam, hogy száz mérföldrõl megérzi az ördögöt, s nyerít.

Bement a királyfi, jól evett-ivott. A korcsmáros adott neki ajándékba egy cifra törülközõt is. Hát amikor a törülközõt tenné el a királyfi, nagyot nyerít a korcsmáros lova.

- No, most menjen a királyfi, mert jön az ördög.

Fölpattan a királyfi a lovára, vágtat hét nap s hét éjjel szakadatlan, s akkor megint megállott egy csárdánál, bekocogtatott az ablakon:

- Bort ide, korcsmáros!

Kiviszik a bort, látják, hogy a királyfi, hívják, hogy térjen be, de a királyfi azt mondta:

- Nem lehet, mert kerget az ördög.

- Ne féljen a királyfi, csak jöjjön be, van nekem olyan tehenem, hogy száz mérföldrõl megérzi az ördögöt, s jelenti a bõgésével.

Bement a királyfi, evett-ivott, kapott ettõl a korcsmárostól is egy kendõt emlékbe, de itt sem sokáig maradhatott, mert egyszerre csak nagyot bõdült a tehén. Uccu neki, az asztal mellõl nagy hirtelen felpattant a lovára, s vágtatott esze nélkül. Hét nap s hét éjjel vágtatott most is egyfolytában, s harmadszor is egy csárda elõtt szállott le a királyfi, s bekocogtatott az ablakon.

- Bort ide, korcsmáros!

Kiszalad a korcsmáros a borral, megismeri a királyfit, s hívja be.

- Nem lehet - mondja a királyfi -, mert mindjárt utolér az ördög.

- No, ha nem lehet - mondta a korcsmáros -, itt van ez a kendõ, még hasznát veheti.

Nagy hirtelen kihajtott egy üveg bort, a kendõt eltette, s vágtatott tovább. Hét nap s hét éjjel folyton vágtatott, s csak akkor állott meg egy pusztaságon, ott a lovát kipányvázta, a három kendõt a feje alá terítette, lefeküdt s elaludt. Reggel, amikor felébredt, nézi, s hát nincs kendõ, mind a három eltûnt. Hanem a három kendõ helyett ott volt három kutya, akkora, mint egy medve.

Csudálkozott a királyfi erõsen, de a kutyák megszólaltak, s mondták neki:

- Egyet se csudálkozz, királyfi, ülj fel a lovadra, mi meg megyünk utánad, többet ne félj az ördögtõl.

Megmondták a nevüket is. A legnagyobb kutyának az volt a neve: Hegynél nehezebb, vasnál erõsebb; a középsõnek: Messzehalló; a harmadiknak: Messzelátó volt a neve.

Mennek, mendegélnek, útközben betérnek egy kicsi házba. Egy öregasszony lakott a házban, szállást adott a királyfinak, fõzött neki jó vacsorát, vetett neki jó puha ágyat. Még a kutyáknak is ágyat akart vetni, de azok azt mondták: kutyának kint a helye, s lefeküdtek az ajtó elé.

No, eltelik az éjjel, reggel fölkel a királyfi, gondolja magában, elmegy egy kicsit vadászni, mert már régen nem vadászott.

Mondja az öregasszony:

- Ezeket a kutyákat hagyd itt, úgysem szaladnak nyúl után, olyan nehezek.

Jól van, a királyfi beleegyezett, az asszony bezárta egy vaskamrába a kutyákat. Elindul a királyfi, s amint megy, mendegél, látja, hogy jõ az ördög.

- Hej, uramteremtõm, most mit csináljak?!

Hirtelen fölmászott egy magas fának a tetejébe. Odament az ördög a fa alá, s felkiáltott:

- Gyere le, királyfi, mert lerázlak!

- Nem bánom, rázz le, csak engedd meg, hogy hármat énekeljek.

- Énekelhetsz tõlem harminchárom éneket is, tudom én, mit akarsz. A kutyáidat akarod ideszólítani, de az anyám bezárta egy vaskamarába.

Csak most tudta meg a királyfi, hogy az ördög anyjánál volt szálláson. No, hanem azért nagyot kiáltott.

- Hegynél nehezebb, vasnál erõsebb, Messzehalló, Messzelátó, édes kutyáim, gyertek ide!

Hej, uramistenem, meghallja a Messzehalló a gazdájuk kiáltását, s mondja a Hegynél nehezebb, vasnál erõsebbnek:

- Feküdj az ajtónak, komám, mert bajban van a gazdánk!

Nekifekszik a Hegynél nehezebb, vasnál erõsebb az ajtónak, egyet reccsen, kettõt roppan az ajtó, kidõl falastul, mindenestül; uccu, ki a három kutya, s egy szempillantásra ott termettek a fa alatt. Felszóltak a királyfihoz:

- Mit csináljunk vele, édes gazdám?

Leszólt a királyfi:

- Egy kicsit labdázzatok vele, aztán harapjatok belõle.

No, hát labdáztak vele, hajigálták egymásnak az ördögöt, hogy ropogott a csontja belé. Mikor aztán jól meglabdáztatták, a Messzelátó harapott egyet belõle, a Messzehalló is harapott egy jó darabot, ami megmaradt, a Hegynél nehezebb, vasnál erõsebb hamar bekapta.

Most már mehetett a királyfi hazafelé. Betért sorba mind a három csárdába. Hát az elsõ csárdánál elmarad a Messzehalló. Hívja a királyfi, de a kutya nem megy.

- Hiába, ugyan ne hívja - mondta a korcsmáros -, mert az az én kutyám.

Abban a szempillantásban a Messzehalló kendõvé változott. A második csárdában a Messzelátó maradt el tõle, a harmadik csárdánál a Hegynél nehezebb, vasnál erõsebb, ezek is visszaváltoztak kendõnek. Mikor mind a három kutya elmaradt tõle, fölkapott a lovára, s meg sem állott hazáig. Ott mindjárt újra kezdették a lakodalmat, többet abba sem hagyták. Még ma is járják, ha bírják.

Aki nem hiszi, járjon utána.