Itt a vége

Nehéz szívvel írom le: "itt a vége". Nem mese, valóság: itt a vége. Búcsúznom kell az én kedves hallgatóságomtól, mely, úgy vettem észre, nem fogyatkozó érdekkel hallgatta mesemondásomat. Senki se csodálja, hogy a nagy mesemondás után méla hangulat fog el: gyermekifjú korom óta foglalkozom mesék gyûjtésével, írásával, s az utolsó három esztendõben irodalmi munkásságom java része: meséknek, mondáknak írása.

Ím, elõtted, nyájas olvasó, a Magyar Mese- és Mondavilág öt vastag kötete. (Az elsõ kiadásban ugyanezek a mesék öt kötetben jelentek meg - a szerk.) Ebben az öt kötetben, ennek az öt kötetnek harmadfélezer oldalán: ezer év meseköltése. Amit a meseköltõ magyar nép ezer évnek a leforgásán mesében, mondában, regében, legendában szépet, irodalmi formában való megjelenésre érdemest teremtett, legjobb hitem s tudásom szerint itt van ebben a könyvben. Azt hiszem, hogy országos mesegyûjtés sem eredményezhetne már egy-két kis kötetre valónál több oly mesét, melynek hasonmása, változata nincs meg a Magyar Mese- és Mondavilágban. Sûrû alkalmam volt errõl meggyõzõdni e könyv írása közben is, mert valahol csak megfordultam az országban, megszólaltattam a falusi mesemondókat. Alig mondottak olyat, amelyet ne ismertem volna, s bizony megesett nemegyszer, hogy csaknem szóról szóra mondották el nem egy mesémet, amelyeket régibb könyveimben meg ebben: a Magyar Mese- és Mondavilágban olvastak. Ugyanígy jártam mesegyûjtõ munkatársaim nagy részével is, kik az ország minden részébõl küldöttek hozzám a mesék és mondák anyagát. Egyedül a Székelyföldben nem csalódtam. Ez a föld, úgy látszik, kimeríthetetlen kincsesbányája mesének, mondának. Kolumbán Samu dévai s Deák Gerõ szászvárosi tanár, mindkettõ székely ember, nemcsak mennyiségben, de minõségben is igen becses meseanyagot adtak rendelkezésemre, amiért e helyen is hálás köszönetet mondok a népköltés e lelkes gyûjtõinek.

Aztán, mondhatnám egyik mesebeli hõsöm nevével - "többsincs". De vajon van-e okunk a zúgolódásra? Kétségtelen, hogy sok jó magyar mese s monda elpusztult vagy alig érthetõ töredékességben maradt ránk, de a magyar népmeseköltés így is dicsõséggel állja meg az összemérést a világ bármelyik népének meseköltésével. A magyar nép az õ kiváló, magát minden más néptõl megkülönböztetõ tulajdonságait beleöntötte a meséibe is. Képzelete merész, magasan szárnyaló, de a szertelenségtõl, túlcsapongástól megóvja egészséges esze járása; humora kifogyhatatlan, ötletei elmések; a szabadszájúságot nem szereti, a szemérmetességet, az erkölcsi érzést csak nagy ritkán sérti meg, s egy dologban különösen fölötte áll minden mesemondó népnek: ez a mesék kompozíciójának kereksége, mondhatnám: mûvészi tökéletessége. Add reá az irodalmi formát, de ne bántsd az õ népi karakterét: s a magyar népmese irodalmi munka hatását teszi reád.

Mire vállalkoztam én valóképpen?

Erre:

Megõrizvén a mesék s mondák igaz népi karakterét, irodalmi köntöst adni rájok, hogy bátorsággal léphessék át minden magyar ház küszöbét; hogy a honfoglalás ezeredik esztendejében átadjam a magyar nemzetnek a magyar nép ezerévi meseköltését; átadjam oly formában, hogy azt öregek, ifjak lelki haszonnal s gyönyörûséggel olvashassák; hogy a magyar népmese segítségére legyen az iskolai oktatásnak s kedves, szívesen látott barátja a gyermekes házaknak.

Itt a könyv: ítéljetek, teljesítettem-e, amire vállalkoztam. Higgyétek el nekem, hogy Istentõl nyert tehetségem legjavát szenteltem e könyvnek. Nem hiszem, hogy aki e könyvet végigolvasta, ki ne érezze szívemnek nagy szeretetét a magyar nép iránt, az édes anyaföld népe iránt, melynek vérébõl való vér vagyok én is. Ez a szeretet vezette tollamat, ez adott erõt, újra meg újra, lankadó kezemnek.

Itt a könyv, s ajánlom írótársaimnak is: olvasgassák a magyar nép "együgyû" meséit. Sok mindenféle haszonnal jár e mesék olvasása, s aki még nem tudná a módját, azt is megtanulhatná a néptõl, hogy s mint kell átültetni magyar földbe az idegen palántát... Hány mese van e könyvben, melyrõl a tudósok kisütötték, hogy idegen a származása, s ím, a magyar nép rálehelte az õ lelkét, az õ mesemondó ajkán magyarrá lett a jövevény!

A nagyközönségnek, büszkén mondhatom, nem kell már ajánlanom könyvemet. Családokban, iskolákban, országszerte olvassák az eddig megjelent négy kötetet, s hallom innét is, onnét is, hogy az idegen ajkú ifjúság - a vendtõl az oláhig - könnyen s jókedvvel tanulja a mi szép nyelvünket a Magyar Mese- és Mondavilágból.

Legyen ezért a dicséret s dicsõség a magyar népé. Én áldom Istenemet, hogy tolmácsa lehettem e hazafias misszió teljesítésében.

"Itt a vége." Végsõ szavam: köszönet. Hálás köszönet Emich Gusztáv úrnak, az Athenaeum igazgatójának. Õneki köszönhetem elsõsorban, hogy e könyvet megírhattam. Hogy nem kellett sem állami, sem semmiféle más segítséget igénybe vennem egy ily nagy munka megjelentetésére. Elég volt mondanom, mi a tervem, elég néhány tájékozó szavam, s õ lelkesen fogadta az eszmét, melynek megvalósítása nem csekély anyagi kockázattal járt: átadni a nemzetnek a millennium esztendejében ezer év meseköltését.

Ím, átadjuk.

Budapest, 1896. szeptember havában