A paraszt emberről és uráról.

Egy paraszt ember minden esztendőbe jó édes almákat viszen vala urának egy almafáról, mely az ő kertébe vala. Az úr igen meg szereté az almát, és annak fáját el hozá a szegény ember kertéből, és el palántálá az önnen kertébe. A fa, miért hogy idés vala, mindjárást meg asza. Mellyet mikoron az úrnak meg mondottanak volna, mondá: Igaz, elég vala nekem (ha meg tudtam volna zabolázni az én kévánságomat), hogy minden esztendőbe én eszem vala meg a fának gyimelcsét.

Értelme.

Minden, ki igen bölcselkedik, eszét el téveszti, És ki sokat kéván, a keveset is el veszti, És kévánságától magát távol ki rekeszti.