Az erdei istenről és úton járó emberről.

Az Satyrus, kit erdei istennek mondnak, talá téli időben egy embert az erdőbe az úton, mellyet a hó igen meg vert vala, és igen fázik vala. Meg keserilé őtet és be vivé barlangjába, és kezdé az tűznél fíteztetni. Mikoron kegyig az ember a kezére lehne, meg kérdé, mi oka volna annak. Amaz felelé neki, azért (úgy mond), hogy meg melegiljen. És annak utána mikoron enní kezdettenek volna, kezdé az ember a hevi kását is fúni, azt is meg kérdé tőle a Satyrus, hogy mi oka volna. Mondá az ember, hogy meg hidegiljen. És legottan mindjárást ki ízé a Satyrus házából az embert, és mondá neki: Nem akarok illyen sok féle szájú embert házamnál tartani, ki mind hideget s mind meleget ugyan azon egy szájából ád ki.

Értelme.

Az kettős szájú embert el kell távoztatnonk, És a lakást vele hamar változtatnonk, Mert végre sem fogonk vele egyitt maradhatnonk, Az erdei isten is ez illyent meg utálta, És házából gyorson el ki taszigálta, Még netalán tányérát is hozzá hagyigálta, Neked azért ez példa tanúságot teszen, Hogy kinek szájába heví és hideg leszen, Értsed, ki szemedbe szépet szól, de hátul meg eszen, Az veled együtt soha sokáig nem leszen.