Az rókáról és bakkecskéről.

Mikoron a róka és a kecske meg szomjúhoztak volna, egy kútba alá szállának, holott mikoron jól ittanak volna, és a kecske nézné, honnét mehetne fel, mondá neki a róka: Hallod-e, kecske, egycsepp gondod is nincsen, mert ím mastan utat találtam rajta, hogy mind ketten ezennel ki mehetönk. Mert teneked imígyen kell tenned, hogy emeld fel magadat az két elő lábaddal a kút falára, és nyakadat meg hajtván az álladat tedd a mellyedre, hogy az szarvad fel álljon, én a szarvadról ki szököllem, és annak utána tégedet ki viszlek. Kinek tanácsát mikoron a kecske meg fogadta volna, a róka ki szököllék a kútból, és nagy öremében a kút karéján idestova jár vala, semmit a kecskére nem gondolván. És mikoron a kecske őtet hiti szegőnek mondaná, felele neki és mondá: Bizonyával mondom neked, te bak kecske, hogyha annyi eszed volna elmédbe, mennyi szőr az álladon vagyon, aggyig a kútba alá nem szállottál volna, míg nem meg gondoltad volna, mint onnét fel kellene jönned.

Értelme.

Bölcsnek mindennek úgy kell emberkedni, És elébb (ha valamit kezd) azon eszeskedni, Hogy végét meg lássa, mit fog cselekedni.