Egy iffjúról és az oroszlánról.

Vala egy vén embernek egy iffjú fia, ki elméje szerint nemes vala, és vadászó ebeknek szeretője. Ezt az atyja látá álmába, hogy egy oroszlán meg ölné, igen meg ijede rajta, és ijedtébe fel serkene. És hogy valamikoron az álom be ne teljesednék, csináltata a fiának egy igen szép kies házat, kibe mindenféle vadakat meg írata, és az fiát abba tartja és őrzi vala. És mikoron azt a fia nehezen szenvedné, egyszer közelben állapék az oroszlánhoz, kit a falon meg írtanak vala, és mondá neki: Ó, te kegyetlen vad, te vagy oka annak, hogy én itt tartatom, mint egy temlecbe, és mikoron ezt mondaná, hozzá ite kezével az oroszlánhoz, akarván szemét neki ki tolni. És egy szegbe, kit ott lenni nem látott vala, meg sérté az kezét, úgy annyira, hogy meg dagada neki, és meg evesedék, végre hideg fogá lelni, és meg hala.

Értelme.

Nagy dolog mi legyen ez világ állapatja, Hogy mit a csillag hoz, el nem múlathatja, Sem az halált, ki neki jegyzetett, nem változtathatja.