Az keselyről és az ganéj hajtó bogárról.

A kesely kerget vala egy nyulat, és mikoron sohult semmi segétsége nem volna, és nem találna helyet, hol magát el rejtené, találkozék az bogárral, mely az ganéjt szokta az úton hajtani. Attól kezde segétséget kérni, kinek fogadá az bogár, hogy minden segétséggel akarna lenni neki, és ő ótalma alá venné őtet. Annak utána, mikoron látná a bogár, hogy az kesely az nyúlhoz közelítne, kezdé őtet kérni, hogy az ő szolgáját, az nyulat ne bántaná neki. Az kesely kegyig meg utálá a bogárnak alávaló és kicsin voltát, és ugyan előtte meg szaggatá az nyulat és meg evé. Az bogár el nem feledkezék ez bosszúról, hanem mind aggyig ólálkodék az kesely után, míg nem meg tudá, hol tojott volna, oda repille, és az ő monyait egyenként mind ki hengergeti vala az fészekből, mikor az kesely ott nem volna. Ezen igen meg bosszonkodék a kesely, kezdé Jupiternek panaszolni (mert ugyanis az ő madara az), hogy lakhatatlan volna ez földnek színyén az bogár miatt. Jupiter azt hagyá neki, hogy semmit ne gondolna az bogárral, ennek utána tojnék az ő kebelébe, és ott békével meg maradhatna. Mikoron azért a kesely oda tojott volna, az bogár titkon egy gömbelí ganéjt bocsáta kebelébe Jupiternek, mellyet mikoron ki akart volna onnét vetni és taszítani Jupiter, a kesely monyait is ki taszítá, nem akaratjával, vele egyetembe. És mondják, hogy ennek okáért a keselyű soha nem tojik akkor, mikor ez féle bagaraknak járások vagyon.

Értelme.

Senkinek senkit meg nem kell utálni, Ha attól kárával nem akar meg válni, Mert akármely kicsin is, bosszút kéván állni.