Krisztus és a fösvény asszony

Volt egyszer egy gazdag asszony, de olyan gazdag, hogy maga sem tudta, mije van. Gazdag volt, de az õ házába hiába tért be a szegény, tõle ugyan egy falás kenyeret sem kapott.

Krisztus urunk hallotta a hírét ennek a fösvény asszonynak. Egyszer, amint arra járt-kelt, betért hozzá, s kért Isten nevében egy falás kenyeret.

- Most nincs - mondta a fösvény asszony -, jöjjön kend holnap, akkor adok majd.

S csakugyan másnap a fösvény asszony bevetett a kemencébe egy vakarcsot, gondolta, ha igazán eljön az a szegény ember, isten neki, odaadja.

Az ám, de amint bevetette a vakarcsot, az elkezdett nõni, puffadni, s akkora kenyér lett belõle, mint egy nagy taligakerék.

Ámult-bámult a fösvény asszony, hogy mi isten csudája lehet ez.

"Na - gondolta magában -, ebbe ugyan nem vágja a fogát a szegény ember!"

Ahogy ezt gondolta magában, már jött is Krisztus az utcán. Az asszony hirtelen bebújt a tésztásteknõ alá, s meghagyta a leányának, hogy mondja a szegény embernek: nincs itthon.

Bejön Krisztus, s kérdi a kisleányt:

- Hol van az anyád, leányom?

- Nincs itthon - mondta a leány -, éppen most ment el hazulról.

- No, ha nincs itthon - mondá Krisztus -, hordja a hátán, ami most rajta van, azt kívánom.

Azzal elment. A fösvény asszony pedig egyszeriben teknõsbékává változott, s amíg élt, hordozta hátán a teknõt.