Az ördögbarázdák

Igen, úgy láttam, mint ma: az ördög szántotta fel a harsányi hegyet. Még ma is látszanak a barázdák, miket az ördög szántott a hegynek a hátán.

Elmondom nektek, hogy történt ez.

Ezelõtt több száz esztendõvel, lehet biz annak ezer esztendeje is, ha nem több, élt Harsány vidékén egy földesúr, ki a szegény népet erõsen sanyargatta. Még az ördög is megsokallotta a földesúr sok nagy gonoszságát, s egyszer, úgy alkonyattájban beállított hozzá. Nem sokat teketóriázott, azt mondta a földesúrnak:

- Eleget sanyargattad már a szegény népet, viszem a lelkedet! Különb lelket nem találhatnék a pokolban.

Hanem a földesúr nemcsak gonosz lelkû, de furfangos elméjû is volt: szeretett volna kifogni az ördögön.

Azt mondta az ördögnek:

- Igazad van, komám, az én lelkem a pokolba való. De szeretném, ha nem maradna utánam egészen rossz emlék a vidéken. Ne vidd el addig a lelkemet, míg a harsányi hegyet fel nem szántatom.

- Na hiszen, nem vagyok bolond. Sohasem lenne vége annak a szántásnak. Hanem tudod mit? Én ma éjjel felszántatom.

Nagyot kacagott a földesúr.

- De már azt nem hiszem!

- Nem-e?! Fogadjunk, hogy mire az elsõ kakasszót hallod, föl lesz szántva az egész hegy. Ha nem: itt hagyom a lelkedet, élj boldogul.

Azzal kezet csaptak, az ördög egyet füttyentett, s abban a pillanatban négy macska ugrott elé, az ördög tudja, honnét. Ezt a négy macskát az ördög befogta egy ekébe, s nekifogott a harsányi hegynek.

Hej, uramteremtõm, az volt csak a szántás! Pattogtatott az ördög az ostorával, nagyokat kiabált, hogy csak úgy zúgott belé a helység, s hámlott a hegy gyorsan, mint a gondolat. Még éjfél sem volt, s már csak egy-két forduló volt hátra. De a földesúr sem tátotta el a száját. Hóna alá vett egy kakast, kiment a hegy alá, ott a kakast elkezdette kínozni, s az szegény feje olyan nagyokat kukorékolt, hogy béhallatszott a faluba, s a többi kakas is rágyújtott.

Az ördög nagy bosszúsággal félbehagyta a szántást, s visszament a pokolba a földesúr lelke nélkül. De a földesúr is megemberelte magát, nem sanyargatta többet a szegény népet. Félt, hogy még egyszer eljõ az ördög, s akkor aztán se szó, se beszéd, kapja a lelkét, s meg sem áll vele a pokol tornácáig.