A szürke

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmi egyebe nem volt a világon, csak egy szürke lova. Azzal mindennap eljárt a szárazmalomba õrölni, úgy éldegélt egyik napról a másra. Hát egy esztendõig, kettõig ment, ahogy ment a dolog, hanem egyszer a szürke megunta, hogy mindig csak egyedül járjon, mondta a gazdájának:

- Gazduram, szerezzen nekem társat, mert ha nem, kifogy belõlem.

- Ó, édes szürkém - mondotta a szegény ember -, szereznék én jó szívvel, de honnét s mivel, mikor egy árva garasom sincs.

- No, ha nincs - mondotta a szürke -, eresszen el, majd kerítek én magamnak társat.

Jól van, a szegény ember beleegyezett, a szürke elindult, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, addig ment, mendegélt, míg rengeteg erdõben egy rókalyukhoz nem ért. Ottan szépen leheveredett a lyuk elõtt, behunyta a szemét, mintha meg volna dögölve.

A lyukban egy öreg róka lakott három fiával. Mondja az öreg a legkisebbik fiának:

- Eredj, fiam, láss egy kicsit te is a világba, hozz már te is valamit, hadd lám, mit tudsz.

Elindul a kisróka, de a lyuknál visszafordul, s mondja az anyjának:

- Jaj, lelkem, anyám, nem lehet kimenni, mert a hó befújta a lyukat.

- Mit beszélsz, te bolond - mondta az öreg róka -, hiszen meleg nyár van.

- Hát ha nem hiszi, nézze meg, édesanyám.

- Eredj - mondja a róka a középsõ fiának -, nézd meg, igaza van-e az öcsédnek?

Megy a középsõ fiú, de mindjárt visszafordul az is.

- Bizony igaza van, édesanyám, az öcsémnek. Akkora hó van a házunk elõtt, hogy nem lehet kimenni.

Küldi az öreg róka a legidõsebb fiát, nézze meg az is. De az is csak azzal jön vissza, hogy bizony nem lehet kimenni. Nyár ide, nyár oda, nagy hó esett.

- No, megnézem magam - mondja az öreg róka.

Hát bezzeg hogy nem hó volt a házuk elõtt, hanem a szürke ló feküdt ott. No, most mit csináljanak? El kellett hogy húzzák ezt a dögöt, mert különben nem tudnak kijárni. Szólítja három fiát, belekapaszkodnak a lóba négyen, rángatják, cibálják, de nem tudták elhúzni. Hanem az öreg róka nagy nehezen mégiscsak kibújt a lyukból, s szaladott a farkas komához.

- Hej, lelkem, komám, jöjjön csak, komám, egy döglött ló van a házam elõtt, kendnek adom, vigye el.

Szalad a farkas nagy örömmel, hát csakugyan ott feküdt a ló. Próbálják húzni, nem bírják.

- Hej, hej - mondja a farkas -, hogy lehetne elhúzni, róka koma?

- Tudom én - mondja a róka. - A kend farkát a ló farkához kötöm, úgy elhúzhatja.

- Bizony jó lesz - mondja a farkas -, mégis van esze kendnek, róka koma.

Azzal a róka jó erõsen összekötötte a ló farkát a farkaséval, a farkas elkezdi húzni, de meg sem tudja mozdítani. Pedig úgy erõlködött, hogy majd belészakadt.

Hiszen a szürkének sem kellett több, uccu! felszökött, szaladt a farkassal hegyen-völgyön által, erdõn-mezõn keresztül, meg sem állott hazáig.

- No, gazduram, hoztam társat!

Hej, megörült a szegény ember, bunkósbottal jól fejbe vágta a farkast, lenyúzta a bõrét, eladta, s az árán társat vett a szürkének.

Most már jobban ment a munka.

Ha a szürkének társa nem akadt volna, az én mesém is tovább tartott volna.