A kereszt

Réges-régen, sok száz esztendõvel ennek elõtte, volt a Mátra hegy tetején egy kereszt, híre-pora sincs ma. Élt ezen a vidéken egy gazdag, hatalmas földesúr, aki mindig erre járt vadászni. Egyszer vadászat közben éppen a kereszt mellé vetõdött, s a kalapját sem billentette meg. Leült a kereszt alá, s mondta az embereinek, hogy üljenek le azok is. Itt mindjárt elészednek ételt-italt, esznek-isznak, vígan vannak. Egyszer csak elfogy a bor, egy csepp nem sok, annyi sem volt. Na, víz az volt elég, de az nem kellett a vadászoknak. A feszületnek fordul a földesúr, s azt mondja:

- No, te Isten fia, ha igaz, hogy a kánai menyegzõn a vizet borrá változtattad, változtasd borrá ezt a vizet is!

Megrémültek a vadászok erre az istentelen beszédre, s mondották a földesúrnak:

- Uram, ne gúnyold az Isten fiát!

De hiába beszéltek, hiába intették, a földesúr felkapott egy serleget, amelyik tele volt csordulásig vízzel, s ráloccsantotta a keresztre.

- Ezt változtasd át borrá, látod-e, ezt!

Abban a szempillantásban ért oda három vándor. Mind a háromnak korsó volt a kezében, s egy-egy darab kenyér. A korsóban bor volt.

Mondta a legöregebb vándor:

- Térj Istenedhez, te gõgös ember!

Szörnyû haragra lobbant a földesúr, rárohant az öreg vándorra, kiragadta kezébõl a kenyeret, s ím, halljatok csodát, a kenyér egyszeriben kõvé változott. Akkor kivette a vándor kezébõl a korsót, a szájához emelte, s ím a bor abban a szempillantásban forró-meleg vérré változott.

A földesúr a rémülettõl földre rogyott, és szörnyet halt.

Ekkor a három vándor kiásta a keresztet a földbõl, s angyaloknak képében, ragyogó fényesség közt a kereszttel felszállottak az égbe.