A gyermekek faluja

Meséltem már egyszer Stibor vajdáról, arról a híres, hatalmas vitézrõl, Stibor vajdának szomorú végérõl. Mondok róla mostan egy szép történetet. Emlékeztek úgy-e, hogy Stibor vajda erõsen szeretett vadászni. Ha nem volt háború, ment a vitézeivel, rengeteg sok jobbágyával az erdõbe, s hetekig meg sem tért a várába. Volt az erdõ vadjainak nagy pusztulása. Egyszer vadászat után sátrat üttetett egy szép tisztáson Stibor vajda, s bement a sátrába, hogy egy kicsit pihenjen. De ne gondoljátok, hogy ez a sátor akármilyen sátor volt. Puha selyem volt az, kivarrva arannyal-ezüsttel: gyönyörûséges szép képek a két oldalán.

Amint éppen szundikálna Stibor vajda, honnét, honnét nem, odajön egy csapat gyermek, körülállják a sátrát, csudálják a szép képeket, fel-felkiáltanak:

- Jaj de szép, jaj de szép!

De nemsokáig csudálhatták, mert észrevették a Stibor emberei, szaladtak nagy ijedten a sátorhoz, hogy elkergessék a gyermekeket. Stibor mindezt jól látta s hallotta a sátorból, látta a gyermekeket, hallotta a beszédjüket, s nézte õket fektébõl nagy gyönyörûséggel. Kikiáltott az embereinek:

- Ne bántsátok a gyerekeket, hadd maradjanak itt!

Aztán felkelt, kiment a sátorból, szóba ereszkedett a gyermekekkel, s különösen megtetszett egy neki: a legbátrabb beszédû valamennyi között. Asztalt teríttetett a gyepre, megvendégelte a gyerekeket, adott nekik kardot, kicsi puskát, nyilat, s úgy eresztette el õket.

A gyermekek elmentek, Stibor folytatta a vadászatot, s másnapra kelve, amint éppen egy tisztáson vágtatott a lován, látja, hogy ott vannak a gyermekek, dolgoznak erõsen, vágják a faágakat, a vesszõt, az ágakat a földbe szúrják, s vesszõvel körülfonják, aztán vásznat terítenek rá. Megállítja Stibor a lovát, s kérdi:

- Mit csináltok, gyermekek?

Felelt köztük a legbátrabb beszédû:

- Sátrat, uram, éppen olyat, amilyen a tiéd.

- Hát aztán ki lakik ebben a sátorban?

Mondotta a fiú:

- Én uram, meg ez a kislány, Zsuzsika. Én leszek a vajda, Zsuzsika a vajdáné. Aztán házat építünk a többi gyereknek is, hadd legyen itt egy falu.

Tetszett ez a beszéd Stibor vajdának, s kérdezte a fiút:

- Hát hogy hínak téged fiacskám?

Felelt a fiú:

- Trebete Tamásnak, szolgálatjára.

- No, ha Trebete Tamásnak, legyen a falutok neve Trebete. Majd én is segítek nektek.

Másnap Stibor vajda kirendelte mind a jobbágyait, s építtetett egy olyan falut, amilyen nem volt több a Vág völgyén.