A ljetavai pap

Meredek sziklahegyen áll Ljetava vára, melyet még Nagy Lajos király építtetett. Az elsõ gazdája Bebek volt, annak a Bebeknek az ivadéka, aki hét hegyen hét várat épített hét juhakol helyett, amint azt én már elmondottam nektek. Kézrõl kézre ment Ljetava vára, sok dicsõséges, sok szomorú történetnek volt a tanúja. Most puszta, elhagyatott, szomorúan néz le a szép Vág völgyére. Ha a kövek megszólalhatnának, a tatárjárás idejébõl mondhatnák a legszomorúbb történetet.

Az után a szerencsétlen sajói ütközet után szerteszét barangoltak a tatárok az egész országban. Elvetõdtek a Vág völgyére is, s amerre mentek: öltek, raboltak, égettek. Futott, aki futhatott, menekült rengeteg erdõkbe, meghúzódott az erdõk sûrûjében, sziklák barlangjaiban. A szegény ljetavai népet meglepték a tatárok, már a várba sem menekülhettek, öreg papjukkal a templomban húzódtak meg. Bezárták az ajtót, s imádkozva várták a tatárokat.

Hiszen nem kellett sokáig várni: jöttek a tatárok szörnyû ordítással. Döngették az ajtót nehéz szerszámokkal, s ím, az ajtó recsegett, ropogott, de állotta a döngetést, nem nyílt meg a tatárok elõtt.

- Nyissátok ki! - kiáltottak be a tatárok.

- Nem nyitjuk - szólt ki az öreg pap -, míg meg nem fogadjátok, hogy híveimnek nem lészen bántódása.

- Nem lesz, nem! - biztatták a tatárok. - Csak jertek ki bátran.

Kinyitotta az öreg pap az ajtót, kilépett bátran, utána a hívei.

Csak éppen erre vártak a tatárok. Azt mondta a vezérük a papnak:

- Megkegyelmezünk nektek mindnyájatoknak, ha áttértek a mi hitünkre.

Felelt a pap:

- Öljetek meg, de hitemet el nem hagyom. Hát ti, híveim?

- Mi sem, mi sem! - kiáltották a hívek egy szívvel, lélekkel.

Közrefogták most a tatárok a népet, felhajtották a hegy tetejére, vertek a hegy aljába hegyes karókat, s úgy dobálták le a mélységbe öreget, ifjat. Kérdezték sorban valamennyitõl:

- Térsz-e a pogány hitre?

- Nem!

- Térsz-e a pogány hitre?

- Nem!

Minden kérdésre "nem" volt a felelet. Ezalatt az öreg pap égre emelte szemét, s imádkozott. Utolsónak hagyták õt.

- No, te Isten szolgája - mondotta csúfondárosan a tatárok vezére -, most mutassa meg az Isten az õ hatalmát. Meglátom, volt-e az imádságodnak foganatja.

S ím, halljátok, mi történt. Ledobták az öreg papot is, de nem esett le a mélységbe, hanem hirtelen eltûnt a szemük elõl, aztán egyszerre csak látják, hogy ott csüng az öreg pap a mélység fölött, fölakadván egy bokorban. Nem akadt a tatárok közt bátor, aki leereszkedjék, s letaszítsa onnét. Mikor aztán elvonultak a tatárok, megszabadították az öreg papot életben maradott hívei.

A ljetavai templomban van egy régi oltárkép, ez a kép azt ábrázolja, amint a tatárok a mélységbe akarják dobni az öreg papot. Aki arra jár, nézze meg.