A váltott gyermek

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt egyszer egy király és egy királyné. Egyetlenegy fiuk volt, de ebben sem volt semmi örömük, mert az a gyermek sem járni, sem beszélni nem tudott. De még ülni sem, ha nem támogatták.

Búsult a király és a királyné, majd felvetette a búbánat. Ahány csudadoktor volt a világon, mind elhívatták, de egy sem tudta meggyógyítani a gyermeket. Már tizenkét esztendõs volt a fiú, s nem tudott talpra állani, mert olyan nagy volt a feje, hogy elhúzta.

Egyszer fölmegy a királyhoz egy obsitos katona, s mondja:

- Felséges királyom, valamit mondanék, ha meg nem bántanám.

- Mondjad, fiam, mondjad!

- Az a gyermek, aki miatt annyit búsul felséges királyom, nem a felségedé. Az igazi fiát még elsõ éjjel elvitték a boszorkányok, s ezt hozták helyébe.

- Hát azt te honnét tudod?

- Tudom, ahonnét tudom, felséges királyom, s ha megengedi, meg is mutatom, hogy táltos ez a nagy fejû gyermek. Tud az jól beszélni, csak felséged elõtt nem akar.

Azt tanácsolja az obsitos, hogy ültessék be a gyermeket a szoba közepére, tegyenek eléje egy kis bögre tejet, a bögrébe egy nagy fakanalat, aztán hagyják magára, s hallgassák meg a kulcslyukon, hogy mit beszél.

Úgy tesznek, ahogy az obsitos mondotta. Leültetik a gyermeket a szoba közepére, elébe teszik a bögre tejet, a bögrébe nagy fakanalat, s azzal magára hagyják.

Ahogy kijönnek a szobából, nagyot kacag a táltos fiú, s azt mondja:

- No még ilyet sem láttam, pedig hetvenhét esztendõs vagyok, de sohasem adtak nekem kis bögrében nagy kanalat. Hogy egyem én ezzel?!

Beszalad a király, s mondja a fiúnak:

- Na, fiam, hallám, hogy tudsz beszélni, mondj még valamit!

De a gyermek többet egy kukkot sem szólott.

Hej, uramteremtõm, tûnõdni, búcsálódni kezdett a király, hátha mégis az õ fia, s nem mond igazat az obsitos. Mondta is az obsitosnak:

- Már akárhogy történt, így vagy úgy, ez az én gyermekem. Szeretném, ha legalább beszélni tudna!

- Jól van - mondotta az obsitos -, vegye a karjára felséged, vigye a Benedek-rendi papokhoz, azok majd meggyógyítják.

A király megfogadta az obsitos tanácsát, karjára veszi a gyereket, elindul vele, s amint megy, mendegél, ér egy tóhoz. A tavon keresztül palló volt, rálépett a király, s szépen ment a tó túlsó partja felé. Amint megy, valaki csak kikiált a tóból:

- Hová mégy, te kukri-mukri?!

Visszafelelt a gyerek:

- Ótesz-fótesz, Szent Benedek.

Hej, megharagszik a király!

- Ejnye, ebadta kölyke, hát itt tudsz beszélni, s otthon nem?!

Nagy haragjában belevágta a gyereket a tóba, s abban a pillanatban, ahogy az eltûnt, kibukkant a tó vizébõl egy szép aranyhajú fiú. Nyújtotta a karját a király felé.

- Apám, lelkem apám, húzzon ki!

De bezzeg hogy kihúzta az édes fiát, karjára vette, keblére szorította, s vitte haza nagy örömmel. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.