A szamár meg az oroszlán

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, de még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szamár. Ez a szamár elindult, hogy lásson országot-világot. Amint megy, mendegél, találkozik egy oroszlánnal. Megnézi az oroszlán erõsen a szamarat, mert még ilyen nagy fülû állatot nem látott világon való életében, s kérdi tõle:

- Hát te ki vagy s mi vagy, te füles?

Azt mondja a szamár:

- Iá! Iá! Én a bárányok királya vagyok.

- No bizony, ha bárányok királya vagy, hadd lássuk, melyik erõsebb? Itt van egy fa, ni! Húzd le annak a tetejét a földre.

- Húzd le elébb te - mondotta a szamár -, aztán én is lehúzom.

Az oroszlán egyet nagyot ugrott, derékon fogta a fát, s lehajlította a földre.

- Hisz én ennél többet tudok - mondta a szamár, s mikor éppen az oroszlán el akarta ereszteni a fa tetejét, megfogta, belekapaszkodott, de abban a pillanatban fel is lódította a fa, s úgy eldobta a szamarat, hogy a fától egy puskalövésnyire esett le. Éppen egy bokor tövébe esett a szamár, ott guggolt egy nyulacska, azt estében agyonütötte. Felkapta a nyulat a szamár, vitte az oroszlánhoz, s mutatta nagy diadallal.

- Látod-e? Ilyen erõs vagyok én!

Az oroszlán egy kicsit elszégyenlette magát, de mégis azt mondta:

- No, próbáljunk még egyet!

- Én sem bánom - mondta a szamár -, de azt elõre megmondom neked, hogy ha a fél fülemet hátracsapom, akkor még csak fél haragban vagyok, de mikor a másik fülemet is hátracsapom, akkor szaladj, amerre látsz, mert különben vége az életednek.

"Hej - gondolta az oroszlán -, ennek fele sem tréfa!" Azzal uccu, nekirugaszkodott az erdõnek, szaladott, ahogy tudott.

Amint szalad, jön szembe vele egy farkas.

- Hát te hová szaladsz, oroszlán?

- Jaj, ne is kérdezd! Találkoztam a bárányok királyával, s azt mondta nekem, ha a fél fülét hátracsapja, akkor csak fél haragban van, de ha a másikat is hátracsapja, vége az életemnek.

- De már én szeretném látni azt az állatot - mondotta a farkas. - Gyerünk vissza, ketten csak elbírunk vele!

- Nem megyek én - mondta az oroszlán.

- Ne félj, csak gyere! Csinálok egy nyírfa gúzst, abba beletesszük a nyakunkat, együtt élünk, együtt halunk, ne félj.

Na, ebbe bele is nyugszik az oroszlán. A farkas hamarosan nyírfa gúzst csinál, beledugják a nyakukat, mennek, mendegélnek, s egyszer csak meglátják a szamarat. A szamár is meglátja õket, s hátracsapja az egyik fülét.

- Látod-e - mondja az oroszlán -, az egyik fülét már hátracsapta, forduljunk vissza, amíg csak fél haragban van.

- Gyere csak, gyere - biztatta a farkas -, ne félj tõle!

Egyet-kettõt lép még az oroszlán nagy nehezen, de mikor a szamár a másik fülét is hátracsapta, hirtelen megfordult, akart, nem akart a farkas: vitte õt is magával, szaladott esze nélkül.

Egyszerre csak a farkas földhöz vágja magát. Úgy megszorította a gúzs a nyakát, hogy felfordult s megdöglött.

Megáll az oroszlán, nézi a farkast, hogy mi történt vele. A farkasnak ki volt tátva a szája, s az oroszlán azt hitte, hogy reá vigyorog, nevet az õ gyávaságán.

Mondta az oroszlán:

- Hiszen neked nevetség, de nekem ijedtség!

Azzal otthagyta a farkast, hátra sem mert nézni, világgá szaladott.

Ha az oroszlán el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.