Szent péter és az ácsok

Krisztus urunk Szent Péterrel a földön jártában-keltében egyszer egy korcsma elõtt ment el. A korcsmában nagy hejehuja, dínomdánom volt, kihallszott a kurjongatás, a muzsikaszó. Mondja Szent Péter Krisztusnak:

- Uram, szeretnék bemenni a korcsmába azok közé a mulató emberek közé!

Mondotta Krisztus:

- Ne menj be, Péter, mert azoknak az embereknek erõs jó kedvük van, s még meg találnak verni.

- Dehogy vernek, dehogy vernek - mondotta Péter. - Én nem bántok senkit, hát engem miért bántanának.

- Jól van, Péter, eredj!

Elváltak a korcsma elõtt, de abban a pillanatban Krisztus urunk a Péter hátára egy bõgõt teremtett. Péter errõl nem tudott semmit, nyugodtan bement a korcsmába, köszönt illendõképpen a mulató embereknek, akik széles kedvükben majd kirúgták a ház oldalát. De még csak akkor fakadt igazi virágos kedvük, amikor meglátták Péter hátán a bõgõt.

- Hej, cigány - rikkantottak -, húzzad!

Eleget szabadkozott szegény Péter, hogy õ nem cigány; de szabadkozhatott, mikor ott volt a hátán a bõgõ. Szóból szó kerekedett, s az emberek szegény Pétert jól elpáholták - mert nem húzott nekik nótát. Alig tudott kiszabadulni a kezük közül. Szalad nagy lelkendezve Krisztus után, s elpanaszolja, hogy mi történt vele.

- Mondtam úgy-e, hogy megvernek? De úgy kell neked, miért nem fogadtad meg a szavamat!

- Igazad van, uram - mondotta Péter -, de verést mégsem érdemeltem. Arra kérlek, büntesd meg õket keményen!

- Hát miféle emberek azok?

- Úgy szemléltem, hogy ácsok - mondotta Péter.

- S mit gondolsz, mivel büntessem meg?

- Azzal, uram, hogy teremts a fákba vasgörcsöket, hadd romoljék el az ácsok fejszéje, mikor fát vágnak.

- No, no, Péter - mondotta Krisztus -, ilyen nagy büntetést mégsem érdemelnek. Elég lesz, ha fagörcsök lesznek a fákban.

Azóta vannak a fákban azok a kemény fagörcsök. De emlegetik is az ácsok Péter nevét, ha faragás közben ilyen görcsökre akadnak.