Csicser

A híres Budvár átellenében emelkedik a Csicser: magasabb Budvár hegyénél. A Csicser tetejérõl egy egész sereg várat lehet látni. Jól látszik ide Zeta vára, Kadics vára, s ide látszanak a bágyi és galambfalvi várak is. A Csicser tetején is vár volt a rabonbánok idejében, s mert Csicser vára volt a legmagasabb valamennyi közt, innét vették észre a székelyek, ha ellenség közeledett s nyomban jelt adtak a többi váraknak, hatalmas nagy tüzeket gyújtván.

Abban az idõben, mikor Budvárában rabonbánok székeltek, egy Csicser nevû vitéz dalia lakott a csicseri várban. Ez a dalia megszerette a budvári rabonbán szépséges leányát, s amikor csak szerét ejthette, átlovagolt Budvárába. A leány is szerette a daliát, de a büszke rabonbán, mikor észrevette leánya hajlandóságát, kitiltotta a várból Csicsert. Kevesellette, mert Csicser nem volt fejedelmi vérbõl való. Azt mondta Csicsernek:

- Hallod-e, ne járj az én leányom után! Maradj veszteg a váradban. Fejedelmi személy illeti meg az én leányomat.

Elment Csicser nagy búsan, s többet nem is alkalmatlankodott Budvárában. A csicseri várból sóhajtozott a szép leány után, aki éppen úgy sóhajtozott õutána. Hanem hiába volt a büszke apa tilalma: a fiatalok mégis beszélgettek egymással. Nyílvesszõn küldözgették egymásnak kesergõ leveleiket.

- Ne búsulj - írta a leány -, elébb-utóbb a tied leszek.

Válaszolt a dalia:

- Ne sírj, élve vagy halva, de egymásé leszünk.

Így múltak az esztendõk, mígnem egyszer ellenséges népek törtek be az országba. Csicser vette észre elõször, hogy jön az ellenség, lassankint elborítja a Küküllõ mentét. Egyszeriben meggyújtotta az óriási famáglyát, s ezzel jelt adott a szomszéd váraknak. Egy pillanatban mozdult meg az összes várak fegyverhordó népe, s kikerekedvén a várakból, összeverõdött egy seregbe, s mentek mind a rabonbán után. Ott volt Csicser is a vitézek közt, az õ kis seregének az élén. De alig csaptak össze, az ellenség körülvette a rabonbánt. Itt volt az ideje, hogy Csicser megmutassa a vitézségét. Széles kardjával utat vágott, úgy vágtatott a rabonbán mellé, s nagy erõs viadal után megmentette a rabonbán életét. Az ellenség szétszaladt, s a gyõzelmes sereg diadalmasan tért vissza a várakba.

- No, Csicser - mondá a rabonbán útközben -, az életemet megmentetted: kérjed vitézségednek akármi jutalmát, megadom.

- Akármit kérhetek? - kérdezte Csicser.

- Akármit, akármit!

- Add nekem a leányodat!

- Hát legyen a tied - mondotta a rabonbán. - Szavamat adtam: meg sem is másolom.

Még aznap megtartották a lakodalmat, s hét álló hétig nem is lett vége a nagy dínomdánomnak.