Krisztus urunk muzsikája

Egyszer volt egy szegény ember, s annak három fia. Ennek a szegény embernek egy fél lánc szõlõföld volt minden gazdasága, de abban sem volt nagy öröme, mert rájártak a seregélyek, erõsen pusztították.

- Édesapám - mondja a legidõsebb fiú -, kimegyek a szõlõbe, hogy elhessegessem a seregélyeket, mert különben nem szüretelünk.

- Jól van, fiam, csak eredj.

Kimegy a legény a szõlõbe, ott pattogtat, durrogtat a kendercsapós ostorával, hessegeti a seregélyeket. Éppen akkor talált arra menni Krisztus urunk meg Szent Péter, s merthogy erõsen megszomjúhoztak mind a ketten, vizet kértek a legénytõl.

- Majd holnap - felelt a legény kurtán -, ott a forrás, ahol, ni, igyanak kendtek, ha szomjasak.

Krisztus urunk egy szóval sem kérte többet a legényt, csöndesen továbbmendegélt, Péter meg utána. De egy jó hajításnyira sem mentek, úgy ellepték a seregélyek a szõlõt, hogy minden fürtre jutott kettõ-három, s hiába durrogtatott, hiába kiabált a legény, nem repültek el.

Hazamegy este a legény, s mondja nagy búsan az apjának, hogy õ nem tudja megõrizni a szõlõt, annyi a seregély, mint a csillag az égen, s meg sem rebbennek az õ durrogtatására.

Másnap a középsõ legény ment ki, de az is éppen úgy járt, mint a bátyja. Nem adott vizet Krisztus urunknak, s el is lepték egyszeriben a szõlõt a seregélyek.

Harmadik nap a legkisebb legény ment ki, akit a bátyjai félkegyelmûnek tartottak, pedig több esze volt, mint az egész falunak. Ahogy elkezdett pattogtatni, durrogtatni, jött Krisztus urunk Péterrel, s vizet kért.

- Nem adok - mondta a legény -, mert a korsómban megmelegedett a víz, de csak várjanak kigyelmetek, egyszeriben hozok a forrásról.

Azzal elszaladt, s egy pillantásra már hozta is a jó forrásvizet.

- No, fiam - mondta Krisztus urunk -, ez igazán jó víz, mit kívánsz érte?

- Nem kívánok én semmit, ugyan mit kívánhatnék egy csepp vízért?

- De mégis, csak kívánj valamit, fiam! - biztatta Krisztus. - Olyat nem kívánhatsz, hogy meg ne adjam.

- Hát - mondta a legény -, akkor adjon nekem olyan muzsikát, hogy ha fújom, még az égi madarak is táncoljanak a nótájára.

Krisztus urunk csak a köpönyegje alá nyúlt, s mindjárt kihúzott onnét egy furulyát.

- Fújj belé, fiam!

Belefúj a fiú, s hát, uramteremtõm, a seregélyek mind fölrebbennek a szõlõbõl, s kalimpálnak, firegnek-forognak a levegõégben, éppen mintha táncoltak volna.

Krisztus urunk továbbment Szent Péterrel, a legény meg csak fújta, fújta a furulyáját, s többet egy seregély sem tudott leszállani a szõlõbe. De lett is azon az õszön annyi szõlõje a szegény embernek, hogy az csupa csoda.

Rostával hordták haza a bort, s mégsem gyõzték mind hazahordani...