A mezei egér

A szegény mezei egér megunta a mezõn való lakozást. Hej - sóhajtozott magában -, mennyivel jobb dolga van a házi egérnek! Esõ, szél, hideg nem sanyargatja, nem is éhezik, mindég kap valami morzsalékot, hulladékot a szobában.

Addig s addig sóhajtozott, kesergett, hogy egyszer rászánta magát a nagy utazásra, s meg sem állott, míg a faluba nem ért, ottan betért egy házhoz, s nagy hirtelen beszaladt a padka alá. A házi egér szépen szundikált a jó melegségben.

- Adjon isten jó napot, házi egér!

- Adj' isten, mezei egér! Hát te minek jöttél ide?

- Annak, hogy adj szállást! Keserves az élet a mezõn, sokat kell ázni-fázni, sanyarogni.

- Elhiszem neked, mezei egér, de bár én férhessek el. Aztán ne hidd, hogy olyan jó dolgom van. Sokat éhezem én is.

- Mégiscsak úri dolgod van az enyémhez képest - mondta a mezei egér. - Ha Istent ismersz, szoríts egy kis helyet nekem!

- Nem lehet, lelkem, atyámfia, bizony, nem lehet. Hanem eredj fel a padkára, ott lakik a herceg, az talán ad szállást.

Fölmegy a mezei egér a padkára, s hát csakugyan ott volt a herceg, mármint a - macska. A hasával a tûznek volt fordulva, s úgy aludt, mint a bunda.

Leszól a mezei egér a házi egérhez:

- Nem merem megszólítani, alszik a herceg.

- Ne is szólítsd, hanem dugd a farkincádat az orrába, s mindjárt felébred.

No, a boldogtalan mezei egér megfogadta a házi egér tanácsát: a farkincáját bedugta a herceg orrába. De bezzeg felébredt a herceg, s ahogy meglátta az egeret: egyet mordult, s hamm! bekapta.

A házi egér nagyot kacagott a padka alatt.

- Úgy kell neked, te oktondi! Minek jöttél ide, ha nem tudsz bánni a herceggel?!

Híre ment ennek a szomorú esetnek a mezei egerek országában, s azóta egy mezei egér se jõ be a házba, tovább sanyarognak a mezõn...