Az ebről és szamárról.

Az eb, mikoron mind urának, mind a háznépének hízelkednék, jól tartják vala őtet, mellyet mikoron a szamár látna, fel fohászkodék, kezdé bánni az ő szerencséjét, hogy az eb jobban laknék játéka után, hogy nem mint ő nagy munkája után. És gondolá magába, ha (úgy mond) a hízelkedésnek illyen jutalma vagyon, tehát én is kezdem magamat arra fogni. Mikoron azért egyszer az ura haza jőne, meg késérté az dolgot, elejbe futa urának, kezde rá szökni. És az ura ivölteni foga. A szolgák elő futának, és az éktelen szamárt jól meg pálcálák.

Értelme.

Valaki magát oly dologba foglalja, Mellyet természeti semmiképpen nem vallja, Azt a cserpálca, mint a szamárt, meg huallja.