Az lóról és szamárról.

A ló, mikoron minden szerszámával szépen fel öltöztetett volna, nagy nyerítéssel fut vala az úton. Vala kegyig előtte, hogy futna egy meg terhelt szamár az úton, kinek nagy haraggal mondá: Rest, tunya és késedelmes szamár, kelj ki előlem az útból, mert ha nem, téged lábaimmal meg tapodlak. Amaz nem mere ellene tenni, hanem ki tére előle. Végre aggyig hányá magát a kevél ló, hogy inát meg ité, és meg sántula. Annak utána nem lőn jó, hanem meg foszták minden öltözetitől, és adák egy taligásnak hitván árron. Látá annak utána a szamár, hogy a taligát vonigálná, távol földen meg szólítá, és mondá neki: É, te kevély ló, mint ölteztél mastan? Hol az aranyas nyereg? Hol a bogláros szigyelő? Hol a fénes fék? Így leszen ám annak dolga, ki magát el hiszi.

Értelme.

Emberrel mikor vagyon minden jó szerencse, Magát el ne higgye, mert utána fereferencse, Osztán alá való leszen, mint étkek között lencse.