Az majmokról és párdusról.

Azt mondják írások, hogy Maurisiába majmoknak sokasága bévelkedik. A párdus vad kegyig nekik természet szerint való ellenségek, és nagy magas fákra fel futnak, mikoron őtet látják. Egyszer kegyig, mikoron meg nem foghatna bennek a párdus, a fa alatt, mellyen sokan járnak vala, holttá tevé magát, el nyúla, mint egy holt. Ezt mikoron a majmok látták volna, meg örilének rajta, hogy ellenségeket halva látnák. Végre egyet alá kildének közzilek, hogy ugyan bizonyába meg tudnák, ha meg holt volna, avagy csak csúfolkodnék. Mikoron kegyig semmi élő jelet benne nem ösmerne, le szállának a több is, és kezdének mellette járni és végre hátára hágni, és őtet meg csúfolni. Mikoron ösmerte volna a párdus, hogy eléggé meg fáradtanak örömekbe, hirtelen meg elevenedék, és némellyet ő közzilek fogával, némellyeket kegyig körmével meg szaggata.

Értelme.

Mikoron az ellenség neked azt mutatja, Hogy az ő ereit immár el fogyatja, Jól meg lássad azért, hogy mi akaratja.