Az pacsirtáról és az ő fiairól.

Egy pacsirta, törtínet szerint, rakta vala az ő fészkét és költe oly búza veteménbe, mely immáran idésded vala. És mikoron a gabona meg sárgódnék, akkoron sem repilhetnek vala el az ő fiai. Annakokáért mikoron egyszer az anyjok el menne tőlek, hogy ennik valót keresne, hagyá a fiainak, hogyha ott valami új dolog lenne avagy mondatnék, tehát eszekbe vennék, és mikoron meg jőne, neki meg mondanák.

Azért midőn dolgára ment volna, oda jeve a veteménnek ura, és elő hívá az ő iffjú fiát és mondá neki: Látod-e, hogy ez vetemények meg értenek, és hozzá kellene nyúlni. Azért holnapon, mihelyen megvirrad, menj el barátinkhoz, és kérjed őket, hogy ne hagyjanak, hanem segétsenek ezeknek meg aratásába. És mikoron ezt meg mondotta volna, onnét el mene.

És minek utána meg jeve a pacsirta, kezdének a fiai nagy reszketve kernyile csirippelni, és az anyjokat kérni, hogy mindjárást sietne őket onnét el vinni más helyre, mert az veteményeknek (úgy mond) ura ide jött vala, és meg hagyá a fiának, hogy hozza, kérné barátit, és holnapon a vetemént meg aratnák. Akkoron meg hagyá nekik az anyjok, hogy semmit ne félnének, mert ha (úgy mond) az úr az aratást barátira halasztotta, holnapon ez vetemént meg nem aratják, azért nem szikség, hogy titeket innét el vigyelek.

Másod napon azért az anyjok ismeg el mene tőlek, hogy valami ennik valót hozna. Az úr kegyig várja barátit, hogy el jönnének, mind délig, és semmi nem kele benne, és az ő barátiba csak egy sem jeve el. Tehát mondá ismeg a fiának: Ezek restek mindnyájan, és csak szóval tartnak minket, de inkább menjönk attyánkfiaihoz és rokoninkhoz, és azokkal egyetembe kérjük szomszédinkat is, hogy holnapi napon ott legyenek az aratásba és segétsenek.

Ezt is meg csirippelék és sibogák az madárfiak az anyjoknak nagy félelemmel. Akkor is meg hagyá nekik az anyjok, hogy semmit ne félnének, mert az úr rokonsági és szomszédsági nem volnának oly igen felette engedelmesek, hogy semmi késedelmet nem tennének. Harmadnapon a madár ismeg élés keresni mene. Az úr rokonságai kegyig és szomszédsági el nem jevének.

Végre mondá az úr a fiának: Ám tartsák dolgokat barátink rokoninkkal és szomszédságinkkal, holnapon hozz két sarlót ide, és mimagonk minnen kezeinkkel meg arassuk ez gabonát. Ezt mikoron a madarak anyja meg hallotta volna, hogy az veteménnek ura azt mondotta volna, mindjárást azt mondá, hogy ideje volna onnét el menni és el hordozni, mert általán fogva meg lenne immár, a mit mondott volna, miért hogy ugyan azon ember fogna az dologhoz, a kié a jószág volna, és nem kérne mást hozzá. Ezenképpen a pacsirta onnét el menne, és más nap az úr meg aratá fiával az vetemént.

Értelme.

Barátinkba és rokoninkba mennyi haszon legyen, És azokba bizodalmat ember mennyit tegyen, Itt minden ez példából tanúságot vegyen. És mi magától lehet, ahhoz hozzá nyúljon, Hogy az jó idő héjába tőle el ne múljon, Mert tertínhetik, hogy gonosz szerencse fújjon, És károknak nagyja ő reá boruljon, Végre osztánnan bánattal meg fúljon. Bölcs mondásokat azért úgy hallgassonk, A mi magonktól meg lehet, azért más után ne fussonk, Meg szerezzik csak azért is, hogy osztán nyughassonk, És nagy békével házonknál lakhassonk.