Az gyermekről és anyjáról.

Egy gyermek, ki az oskolába jár vala, el lopá egyszer az társa tábláját, kire ábécét szoktak vala írni, és adá anyjának. Az anyja nem feddé meg érte, és mind naponként többeket és nagyobbakat lop vala. Végre mikoron naggyá lött volna, úgyan nagyokat is kezde lopni, és meg fogák őtet a bírák, és halálra ítélék. Mikoron kegyig őtet a kénnak helyére vinnék, és az anyja utána menne, és jajgatna, kéré a poroszlókat, kik őtet viszik vala, hogy hadnának neki valamit az ő anyjának filébe súgni. Mellyet mikoron ő neki meg engedtenek volna, és az anyja is sietetességgel hozzá hajlott volna, hogy meg hallaná, mit mondana neki. Amaz az anyja filét mindjárást el harapá, és mikoron ezért őtet igen bintetnék, és mondanák neki, hogy nem csak lopó volna, hanem szégyentelen is az ő sziléhez, mondá: Ez oka az én veszedelmemnek, mert ha engemet akkor meg vert volna, mikoron előszer az táblát el lopám, annak utána továbbá lopni nem mertem volna, és mastan ez kénra nem mennék.

Értelme.

Eleit veszi dolgának ezen ki akar cselekedni, Azért gyermeknek első bínét el nem kell engedni, Mert az bínt meg szokja, ha azt el fogod szenvedni.