Az szántó emberről.

Egy szántó ember halálra betegile, és mikoron kévánná, hogy az ő fiai is tudósok lennének az szőlő kerttel való bánásba, elő hívá őket és mondá nekik: Én szerelmes fiaim, ím én ki múlom ez világból, énnekem valami jószágom vagyon, mind ez szőlőbe vagyon helyheztetve, azért ne hagyjátok el pusztulni, hanem míeljétek jól, és hasznát veszitek. Amazok azt alíták, hogy valami kincset ásott volna el az szőlőbe, és kapákat vőnek, jól meg ásák az szőlőt, és semmit nem találnak, de maga annak utána az szőlő sokat terme és őket kazdaggá tevé.

Értelme.

Ez példa embernek nyilván meg jelenti, Hogy a szinetlen való munka hasznát el nem ejti, De az földből lassan lassan az kincset ki fejti.