Az majomról és rókáról.

Gyilekezetet töttenek vala egy időbe az vadak, kik közett mikoron az majom igen ékesen táncot nyomott volna, meg csodálkozának rajta és királlyá tevék őtet. Mellyet mikoron az róka látott volna, igen meg bosszula, és vivé őtet egy verem felire, hol tőrt vetettek vala, és mondá neki: Itt igen nagy kincs vagyon, mely senkit nem egyebet, hanem (még ugyan törvén szerint is) királt illet, azért még egyebek el viszik, menj alá és vedd ki. Az majom meg fogadá a róka szavát, és az tőrbe be esék, de mikoron feddené az rókát, mondá neki az róka: Úgy kell neked, mert mikoron az szerencse fel emelt volna, mindennek felette azt alítod vala, hogy méltó voltál reá, és nem az szerencse jó volta míelte volna azt veled.

Értelme.

Ki magát vakmerőil jeles dologba foglalja, Az ollyan vakmerőil dolgának veszedelmét vallja, Osztán őtet az jó társaság neveti és csodálja.