A fiú sziklája

Erdélyben, Guraszáda nevû falu felett van egy magas szikla. Fiú sziklája a neve. Ennek a sziklának a tetején olyan csudafû terem, hogy az öregeket megfiatalítja, s a nehéz betegeket meggyógyítja.

Élt réges-régen ezen a környéken egy szegény szántó-vetõ ember. Nehéz betegségbe esett, jártak hozzá mindenféle javasasszonyok, kuruzslók, kenték a testét mindenféle csudaírral, de nem tudták meggyógyítani. Azt mondja egyszer egy javasasszony a beteg embernek:

- Elpróbáltuk már mindenféle csudafûvel, ami a Maros két partján terem. Itt már több csudafû nincs. Hanem látja-e kend azt a magas sziklát? Annak a tetején terem olyan csudafû, hogy az meggyógyítaná kendet.

Hiszen teremhetett annak a sziklának a tetején akármilyen csudafû, mikor az olyan meredek, olyan magas volt, hogy oda csak a madár repült fel, ember ott még nem járt soha.

Volt a szegény embernek egy növendék fia. Hallja, hogy mit mond a javasasszony. Szerette az apját erõsen, hogyne szerette volna, s föltette magában: egy élete, egy halála, felmászik arra a sziklára. Mondta az apja:

- Hagyjad, fiam, meg sem próbáld, úgyis hiábavaló.

Jöttek a szomszédok, jöttek a falubeliek mind, hogy lebeszéljék. De hiába, ment a fiú, s az Isten megsegítette, fölmászott a szikla tetejére. Hát csakugyan a szikla tetején tenger sok füvet talált, olyant, amilyent még nem látott soha. Leszedett egy jó csomót, aztán indult vissza.

Azám, de csak akkor látta, hogy föl csak fölmászhatott valahogy, de lemenni nem lehet. Mit csináljon, hogy vigye le a füvet! Egyet gondolt, karját kinyújtotta, s meglobogtatta a marék füvet, hadd lássák a falubeliek, akik ott állottak a szikla aljában. Azután bedugta a kebelébe, s abban a szempillantásban leugrott a szikla tetejérõl. Szörnyû halált halt a szegény fiú, de a csudafû meggyógyította az édesapját.

Azóta hívják azt a sziklát Fiú sziklájának.