A csúnya királyfi és a szép királykisasszony

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király, s annak egy olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. A szomszéd ország királyának meg volt egy fia, s ez olyan csúnya volt szegény, mint a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép királykisasszonynak, fogta magát, elment leánynézõbe.

Fölmegy a király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a csúnya királyfit, azt mondotta:

- Ilyen legénnyel még a cipõmet sem takaríttatnám ki.

Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve. De nem tudta kiverni a fejébõl a szép királykisasszonyt.

Azt mondta magában: "Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a leány!"

Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s egy aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni, s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az angyalok sem szebben odafent a fényes mennyországban. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz, s beszegõdött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá.

De másnap elévette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott meglátta a királykisasszony szobaleánya.

Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz, s mondja nagy lelkendezve:

- Felséges királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyent még nem látott.

Kimennek az inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét csirkét.

Összecsapja a kezét.

- Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! - mondja az inasnak. - Amennyit kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal.

Mondotta az inas:

- Pénzért nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a magáé.

A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki, megcsókolta az inast. Azzal fölszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét csirkét, szaladott nagy örömmel a szobájába.

Másnap az inas elévette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobaleány, szalad a királykisasszonyhoz, s jelenti:

- Felséges királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb dolgot láttam az inas szobájában.

Futottak az inas szobájába, s amint beléptek, a szeme is káprázott a királykisasszonynak a szertelen ragyogástól.

- Jaj de szép guzsaly, jaj de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebbõl! - mondotta a királykisasszony. - Kívánj akármit, megfizetem érte.

Mondotta az inas:

- Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot, s legyen a tied az aranyguzsaly.

Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az inast, s szaladott vissza a szobájába.

Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elévette az aranytükröt, felakasztotta a falra, s csak várta, hogy jöjjön a szobaleány, bizonyosan tudta, hogy megáll elõtte. Hát csakugyan jön a szobaleány, meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz, s abban a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni. Azt hitte, hogy az angyalok muzsikálnak. Szaladott a királykisasszonyhoz.

- Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló tükröt?

Mennek az inas szobájába, hanem mikor beléptek, akkor a tükör nem muzsikált.

- Hiszen ez nem muzsikál - mondotta a királykisasszony.

Szólt az inas:

- Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne!

Odament a királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája, s szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a királykisasszonynak majd megszakadt belé a szíve.

- Add nekem ezt a tükröt! - könyörgött a királykisasszony.

Mondja az inas:

- Neked adom, hogyne adnám, de három csók jár érte.

De most nem is gondolkozott a királykisasszony, megölelte, megcsókolta háromszor azt a csúnya legényt.

Éppen abban a pillanatban lépett be a király. Szörnyû haragra gerjedt, amikor látta, hogy az õ leánya, az a világhíres szép királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya legényt.

- Ki a házamból - ordított a király -, ha kedves az életed! - s világgá kergette a leányát, világgá az inast.

Kimentek a városból nagy búsan, de mit mondok, csak a királykisasszony búsult, nagy volt a legénynek az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki s mi õ, úgy mentek, mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az inassá lett királyfi városába.

Város végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondotta az inassá lett királyfi:

- Most én megmosdom, s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek be a városba. Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.

Szót se szólott a királykisasszony, vette a csizmát, s szépen megtakarította. Azzal a királyfi bement a városba, fel az apja palotájába, ottan magára vette aranyos, gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát bársonyhintóba, s úgy hajtatott a vendégfogadóba a királykisasszonyért.

Bemegy a királykisasszonyhoz, s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a szemének.

- Emlékszel-e - kérdezte a királyfi -, amikor azt mondtad, hogy még a cipõdet sem engednéd velem kitakaríttatni? No, látod-e, én nem voltam olyan kevély, megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat.

Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak, s mondta lelkes szóval:

- Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.

Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába, s még aznap lett nagy hejehuja, dínomdánom, lakodalom.

Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.