A nyulakról és a békákról.

Egyszer, mikor az erdő szélnek miatta igen nagyot csattant volna, az nyulak mind ki futamának belőle, jutának egy víz mellé, ott kezdének szomorkodni, hogy által nem mehetnének, és (ki leg nagyobban ijeszti vala őket) látják vala, hogy a békák magokat el merítenék a vízbe. És egy kezzilek, kinek jobb szíve vala, mondá: Mit félönk (úgy mond) héjába? Szikség, hogy szívönk legyen, mert nám meg volna gyorsaságonk, ez csattanást nem kell vala félnönk, hanem meg utálnonk.

Értelme.

Bátor az természet sok jóval szeressen, És az jó szerencse, hol akar, íltessen, De ha szíved nincsen, mégsem vagy ékessen.