Az ebről és árnékáról.

Az eb, mikoron az vízen által úszna, a szájába vala egy darab hús. Az nap kegyig tiszta vala, és az húsnak árnéka nagynak tetszik vala az vízen. Mellyet mikoron látott volna, gyorson hozzá kapa, és a mi szájába vala, azt is el veszté. Azért mikoron mind húsa, smind reménsége el veszett volna, először el ámélkodék, és annak utána magát meg bátorítván imígyen ugata: Nem vala módja, fakó, az te kévánságodnak, igaz elég vala az a mi nálad vala, ha bolond nem léssz vala, mastan kegyig immár semmid nincsen.

Értelme.

Az eben az telhetetlen embert érti, Ki, mert sokat kéván, a keveset is el veszti, És minden dolgába útát el téveszti.