Az öszvérről.

Az öszvér mikoron sok árpát emésztett volna meg, és kövérré lött volna, szöke és tombol vala, önnen magába mondván: Az én attyám ló vala, és futással hamarságos vala, én kegyig mindenmódon hasonlatos vagyok ő hozzája. Egy kevés idével annak utána törtínék, hogy (szükség hozván) messze kelle futni és hamar, mint leg jobban lehetne. De mikoron nem futhatna és erősen vágnák az sarkantyúval és ustorral vernék, eszébe szedé magát és mondá: Óh, azt alítom vala, hogy az ló leánya volnék, és ím mastan tudom, hogy attyám szamár volt.

Értelme.

Bolondok jó szerencse idején magokat el felejtik, Akkor ösmerik osztán vétkeket, mikor azt el ejtik, És annak utána fohászkodással naggyal említik.